A leggyakoribb darázsfajok Magyarországon

Hazánkban több száz darázsfaj él, de csak néhány társas faj fordul elő gyakran lakott környezetben. Ezek a fajok kolóniában élnek, és rendszeresen kerülnek kapcsolatba az emberrel. Az alábbiakban a legismertebb fajokat ismertetjük.

Közönséges darázs (Vespula vulgaris)

A közönséges darázs 12–17 mm hosszú, zömök felépítésű sárga-fekete csíkos darázsfaj. Testfelépítése és mintázata nagyon hasonló a német darázséhoz – szabad szemmel szinte megkülönböztethetetlenek. Apró részletekben van különbség: a közönséges darázs fejtetején és pajzsán (a szájszervek feletti részen) többnyire egy összefüggő fekete mintázat látható, míg a német darázsé gyakran három apró fekete pöttyöt visel ezen a területenen. Azonban e jegyek változékonysága miatt a biztos határozás sokszor szakértőt igényel. A közönséges darázs elterjedt egész Európában; gyakori lakott területeken, kertekben éppúgy, mint erdőszéleken. Fészkét rendszerint föld alatti üregekben vagy épületek falüregeiben, padlásokon építi – a fészek papírszerű anyagból álló gömb, belsejében több ezer sejt lehet. A dolgozók rovarokkal táplálkoznak (ezeket rágják péppé a lárvák számára), maguk pedig a virágnektárhoz, érett gyümölcsökhöz és más cukortartalmú anyagokhoz vonzódnak. Viselkedése nagyban függ a szezontól: nyár első felében kevésbé feltűnő, mert a dolgozók főleg vadásznak; ősz felé azonban a kolónia nagy létszáma és a cukoréhség miatt a közönséges darazsak gyakran válnak kellemetlen vendégekké a szabadtéri étkezéseknél. A faj agresszivitása közepes: táplálékszerzés közben általában békés, de a fészkét elszántan védi. Ha a fészket veszély fenyegeti, a dolgozók riasztó feromont bocsátanak ki, amely támadásra ösztönzi a többi dolgozót. Ilyenkor akár kisebb raj is az ellenségre ront. A közönséges darázs csípése fájdalmas, de nem különösebben veszélyes, hacsak valaki nem allergiás a méreganyagra. Tömegesen támadva azonban (például fészek bolygatásakor) komoly veszélyt jelenthetnek. Fontos, hogy sose próbáljunk meg egy közönséges darázs fészkét védőfelszerelés nélkül megbolygatni.

Német darázs (Vespula germanica)

A német darázs külsőre annyira hasonlít a közönséges darázzsal, hogy laikusok gyakran össze is tévesztik a kettőt. Ugyanúgy 1,5–2 cm körüli hosszúságú, élénk sárga-fekete mintázatú rovar. A finom mintabeli eltéréseken túl (például a fejen lévő három fekete pötty, amiről a magyar neve – "német" – is született egy anekdota szerint) leginkább a viselkedése alapján különíthető el. A német darázs híresen rámenős és szívós faj: invazív módon terjedt el több kontinensen is, és új élőhelyein gyakran kiszorít más darazsakat, Táplálkozása mindenevő: a lárvák számára rovarokat zsákmányol, a kifejlett egyedek pedig előszeretettel látogatják a cukorforrásokat – szemeteseket, hulladéklerakókat, gyümölcsösöket, de akár a szabadtéri sütögetéseket, üdítőitalokat is. Fészkelési szokásai nagyon hasonlók a közönséges darázséhoz: kedveli a talajközeli vagy föld alatti fészkeket (pl. vakondtúrásban, rágcsálójáratokban), de gyakran talál menedéket ember alkotta szerkezetekben is, például házak falüregeiben, padlásokon. Fészke papírszerű anyagból épül, sokszor egy védőburokkal fedett labda alakú építmény, amelynek csak egyetlen kijárata van. A kolónia mérete ideális körülmények között óriási lehet: egy nagy német darázs fészekben több ezer dolgozó is nyüzsöghet nyár végére. A német darázs hírhedten ingerlékeny faj. Sok megfigyelés szerint a német darazsak gyorsabban támadnak, mint más darázsfajok, gyakran már kis provokációra is (például fűnyíró vagy sövénynyíró rezgéseire) riasztják a kolóniát. Ilyenkor egész raj indulhat az "ellenség" ellen, és a darazsak ismételten szúrnak, mivel fullánkjuk nem szakad be a bőrbe. Emiatt a német darázs fészkei körül különösen óvatosnak kell lenni. Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy táplálékszerzés közben – a fészektől távol – ezek a darazsak sem támadnak ok nélkül. Ha egy asztalnál köröznek, inkább a szagok és az édes ízek vonzzák őket, nem pedig az, hogy bárkit megcsípjenek. A védekezés legjobb módja, ha nem hadonászunk, nem csapunk utánuk, hanem nyugodtan elkerüljük vagy letakarjuk az ételt.

Német darazsak egy föld alatti fészek bejáratánál. Az ilyen talajban nyíló lyuk erős darázsmozgással – tipikus darázsjárással – a kolónia jelenlétének biztos jele.

Veszélyesség: A közönséges és a német darázs egyaránt veszélyes lehet, ha feldühítik őket, de alapvetően nem támadnak emberre, ha nem érzik a fészküket fenyegetveextension.umd.edu. Mindkét faj tömegesen is előfordulhat a nyár végén, ami növeli a véletlen összetűzések esélyét. A csípéseik hasonlóak: erős fájdalmat okoznak, duzzanatot, és allergiásoknál súlyos reakciót válthatnak ki. Gyakran előfordul, hogy e két fajt együtt emlegetik "darázsinvázióként", mert mindketten előszeretettel merészkednek az emberek közelébe táplálék után kutatva. Összetévesztésük is mindennapos – sokszor csak szakember tudja megmondani, hogy a ház falában, földjében lévő fészket melyikük építette. Ám mivel életmódjuk és kezelési módjuk hasonló, általában a pontos fajmeghatározás nélkül is hasonló óvintézkedéseket kell alkalmaznunk velük szemben.

Lódarázs (Vespa crabro)

A lódarázs Magyarország legnagyobb termetű darázsfaja, a királynő akár 35–40 mm hosszú is lehet. Feltűnő színezetét barnás-vöröses és sárga szín kombinációja adja; potrohán jellegzetes csepp alakú fekete mintázatok láthatók. Bár mérete és hangos zümmögése miatt sokan rettegettnek tartják, a lódarázs valójában kevésbé agresszív, mint a kisebb sárga darazsak. Viselkedése: többnyire nyugodt, kerüli a konfliktust, és ha nem háborgatják, ritkán támad emberre. Sőt, gyakran előfordul, hogy a fészek közelébe merészkedő embert előbb figyelmezteti: nekiütközik vagy hangos zúgással körülötte repül, mielőtt szúrna. Ennek ellenére a lódarázs csípését komolyan kell venni: fullánkja hosszabb, mérge nagyobb mennyiségű, így szúrása fájdalmasabb, és nagyobb duzzanatot okozhat, mint a kisebb darazsaké. Egyes források szerint a lódarázs csípése 5–10-szer több mérget juttat a bőrbe, mint egy méhcsípés. Fészeképítés: A lódarazsak előszeretettel választanak védett üregeket fészküknek, de gyakoriak padlásokon is. Fészkük nagy, többszintes papírfészek, de általában rejtve marad (faodú belsejében vagy épületüregekben), ezért nem szembetűnő. Egy lódarázs kolóniában néhány száz dolgozó él maximum – jóval kevesebb, mint a német v. közönséges darázs fészkeiben. A lódarazsak főként ragadozók: nagyobb rovarokat (lepkéket, szitakötőket, pókokat, sőt akár más darazsakat, méheket is) zsákmányolnak és visznek a fészekbe. Ezzel hasznos szerepet is betöltenek az ökoszisztémában, mert szabályozzák a rovarpopulációkat. Éjszaka is aktívak lehetnek, és vonzza őket a lámpafényt – nem ritka, hogy nyáresti kerti lámpánál vagy verandafénynél lódarazsak jelennek meg repülő rovarokra vadászva. Agresszió és veszély: A lódarázs a fészkét határozottan védi, és ha veszélyben érzi, többször is szúr. Mivel kolóniája kisebb, ritkábban kerül sor tömeges támadásra, de egy-egy feldühödött lódarázs csípése is veszélyes lehet, különösen, ha érzékeny helyen (pl. fej, nyak) ér. A közhiedelemmel ellentétben a lódarázs nem támad ok nélkül, és nem "gonoszabb" a többi darázsnál – sőt, mondhatni jóindulatúbb, hiszen amíg nem háborgatják a fészkét, kerüli az embert. Ha mégis a közelébe kerülünk egy lódarázs-fészeknek, nagyon lassan és nyugodtan távolodjunk el. A hirtelen mozdulatokat, rezgéseket (fűnyíró, láncfűrész) a lódarazsak is támadásként értelmezhetik, akárcsak a kisebb rokonaik.

Európai lódarázs (Vespa crabro) közelről. A lódarázs barnás-vörös és sárga mintázatáról, valamint nagy termetéről könnyen felismerhető.

Előfordulás: Lódarazsakat főként erdős, ligetes területeken találunk, ahol odvas fák kínálnak búvóhelyet. Azonban parkokban, falusias környezetben is megtelepszenek, ha találnak megfelelő üreget. Városi környezetben ritkábban fordulnak elő, de nagyobb kertekben, parkokban ott is felbukkanhatnak. Gyakran csak akkor figyelünk fel rájuk, amikor a nyár végén a dolgozóik számának növekedésével egyre többször látjuk őket vízforrásoknál (pl. kerti tó), gyümölcsfák körül vagy éjszaka a lámpafénynél. Tévhitek: A lódarázs kapcsán sok mendemonda él – például hogy "három lódarázs csípése = egy ló halála, hét csípés = emberé". Ezek erős túlzások. Kétségtelen, hogy veszélyes lehet, főleg allergiásokra, de nem vérszomjas óriás: ha békén hagyjuk, ő is békén hagy minket.

Francia darázs / déli papírdarázs (Polistes dominula)

A francia darázsként is ismert déli papírdarázs kisebb termetű (10–18 mm-es) karcsú darázs, amely első ránézésre hasonlít a közönséges darázsra, de alaposabban megfigyelve több fontos különbséget láthatunk. Színe szintén sárga-fekete, de testarányai eltérőek: potroha nyúlánkabb, lábai látványosan hosszúak és repülés közben lelógnak, csápjai pedig narancssárga színűek – ez utóbbi nagyon jellegzetes ismertetőjegye. A francia darázs valójában egy papírdarázs faj, mely nyílt lépes fészket épít, nem burkolja be azt teljesen papírfalakkal, mint a ló- vagy kecskedarazsak. Fészke legfeljebb tenyérnyi méretű, esernyőszerű alakú, egyetlen léprétegből áll, amelyben 20–70 sejt található. Ezt a lépet általában egy apró nyéllel függeszti fel védett helyekre – gyakori például háztetők eresze alatt, fedett teraszok sarkaiban, kerti fészerben vagy akár egy üres madárodúban is. A francia darázs kolóniája kicsi: a nyár csúcsán is csak néhány tucat dolgozót számlál. Gyakran előfordul az is, hogy több nőstény közösen alapít egy fészket tavasszal; közülük hierarchia alakul ki, és egyikük lesz a fő petéző királynő (az úgynevezett alapító nőstény), míg a többi inkább dolgozóként funkcionál. Viselkedése: A francia darázs sokkal szelídebb természetű, mint a Vespula nemzetség darazsai. A fészkét is kevésbé agresszíven védi: ha zavarjuk, gyakran előbb figyelmeztető röptével vagy koccanással próbál elriasztani, és csak ismételt háborgatásra csíp. Ennek köszönhetően ezekkel a darazsakkal akár egy fedél alatt is viszonylag békésen együtt lehet élni, amennyiben a fészkük nincs forgalmas helyen. Ettől függetlenül persze a papírdarazsak is szúrnak, ha közvetlen veszélyben érzik magukat vagy az utódaikat. Táplálkozásuk: főként kisebb rovarokra vadásznak (hernyók, legyek, pókok), amelyeket megrágva a lárváiknak adnak. A kifejlett egyedek nektárral, növényi nedvekkel táplálkoznak, de szívesen rájárnak az érett gyümölcsökre is. Emiatt a nyár második felében ők is megfordulhatnak gyümölcsösökben, szőlőskertekben, de az emberi ételek (üdítők, gyümölcslevek) iránt kevésbé érdeklődnek, mint a kecske- vagy német darazsak. Elterjedése: Eredetileg Európa déli részén volt gyakoribb, de mára egész Európában, így Magyarországon is közönséges fajnak számít. Szívesen telepszik meg lakott területeken is – sokan találkozhattak már házfal sarkában vagy erkélyzugban épült kisméretű papírdarázs-fészkekkel. Mivel a szabadban, burkolat nélkül építi a lépeit, a francia darázs fészke könnyebben észrevehető, mint a zárt borítású darázsfészkek. Ha kedvezőtlenre fordul az idő vagy zavarás éri, a kolóniák időnként fészkelőhelyet váltanak és odébb költöznek. Veszélyesség: A francia darázs nem tartozik a kifejezetten veszélyes darazsak közé. Kis kolónia, mérsékelten védelmezi a fészkét, ezért ritkán kerül sor csípésre – hacsak valaki közvetlenül bele nem nyúl vagy nem ér hozzá a fészkéhez. Csípése fájdalmas ugyan, de nem erősebb a többi darázsfajénál. Összességében inkább hasznos rovar: sok kártevő rovart pusztít el a kertben. Természetesen allergiás reakciót az ő mérge is kiválthat, ezért a velük való érintkezésben is legyünk óvatosak.

Összetéveszthetőség: A felsorolt fajok közül a két Vespula (közönséges és német darázs) hasonlít egymásra a legjobban – gyakorlatilag ikertestvérek. A lódarázs jóval nagyobb méretéről és barnás színeiről viszont könnyen megkülönböztethető tőlük. A francia darázs pedig karcsúbb alkata, hosszú lábai és nyitott lépfészke alapján válik egyértelművé. Mégis, a laikus szem gyakran bizonytalan: sokan a lódarazsat is "darázs"-nak hívják, vagy fordítva, a nagyobb testű sárga darazsakra (pl. Dolichovespula media – óriás darázs) mondják, hogy lódarázs. Fontos tudni, hogy mindegyik darázsfaj tud csípni, de a veszélyességük különböző. A német és közönséges darazsak azért problémásak, mert nagy számban fordulnak elő emberi környezetben és agresszíven védik a fészküket – ők okozzák a legtöbb kellemetlenséget. A lódarázs ritkább és békésebb, de nagy mérete miatt a csípése jobban tart az ember. A papírdarázs pedig szinte észrevétlen, amíg közvetlenül nem ér minket, viszont a jelenléte kevésbé fenyegető. Mindegyiküknél igaz azonban, hogy a fészek megbolygatása váltja ki a leghevesebb támadást, ezért ha darázsfészket találunk, azt soha ne kíséreljük meg saját kezűleg elmozdítani vagy kiirtani védőfelszerelés nélkül. Szakember segítségét kérjük a veszélyes fajok fészkének eltávolításához.