A darazsak biológiája és életmódja

A társas darázskolónia felépítése és életciklusa

A társas darazsak (mint a német darázs és a lódarazsak) kolóniái szigorú munkamegosztás szerint működnek. Egy királynő alapítja és vezeti a kolóniát, ő az egyetlen termékeny nőstény, aki petéket rak. A dolgozók steril nőstények, akik minden más feladatot ellátnak: építik és bővítik a fészket, táplálékot gyűjtenek, etetik a lárvákat és védik a fészket. Hím darazsak (herék) csak a szaporodási szezon végén jelennek meg, egyetlen feladatuk a párosodás – ezt követően rövidesen elpusztulnak. A királynő párzás után spermát raktároz a testében, és ezt használja fel a dolgozók (megtermékenyített petékből) és a későbbi új királynők létrehozására. A meg nem termékenyített petékből hímek kelnek ki – ezek a kolóniában addig nincsenek jelen, amíg a szaporodási időszak el nem érkezik. Fontos megjegyezni, hogy a kolóniában eleinte minden egyed nőstény, a hímek és az új királynők csak a nyár végén jelennek meg a fészekben.  A királynő jelenléte kémiai úton biztosítja a dolgozók sterilitását és a kolónia rendezettségét – ha a királynő kiesik, a dolgozók egy része akár saját petéket is rakhat, bár ezekből csak hím utódok fejlődnek.

Tavaszi kezdet: A tél végén csak a megtermékenyített fiatal királynők maradnak életben, ők vészelik át a hideg hónapokat egy védett rejtekhelyen (avarkupacban, fatörzs repedésében stb.) hibernálva. Tavasszal, amint melegszik az idő, ezek a királynők előbújnak téli rejtekhelyeikről, és megfelelő fészekhelyet keresnek. Egyedül kezdik el a fészek építését: apró, papírszerű lépet készítenek növényi rostokból és farostokból rágott pépből, és ebbe rakják le első petéiket. Ekkor még csak néhány sejt (hatszögletű bölcső) alkotja a fészket, ami leginkább egy teniszlabda méretű gömbre emlékeztet belül nyitott sejtekkel. A királynő gondozza az első lárvákat: megrágott rovarokkal, pókokkal eteti őket, míg azok ki nem fejlődnek. Amint kikelnek az első dolgozók, a királynő többé nem hagyja el a fészket. Innentől a dolgozók veszik át a fészeképítés és a táplálékszerzés feladatait, a királynő pedig a petékre és a kolónia irányítására összpontosít.

Egy európai lódarázs királynő épp egy új fészket kezd építeni tavasszal.

A dolgozó darazsak viselkedése és feladata összetett: vadásznak és fehérjedús táplálékkal látják el a lárvákat, miközben ők maguk főleg cukros folyadékokat fogyasztanak. Ez egy különleges kölcsönhatáshoz vezet: a kifejlett darazsak vékony "darázsdereka" miatt nem tudják megemészteni a szilárd táplálékot, ezért az általuk fogott rovarokat megrágva etetetik a lárvákat, a lárvák pedig cserébe egy cukorban gazdag nedvet választanak ki, amit a dolgozók lenyalnak és hasznosítanak. Így a lárvák szó szerint "megetetik" a felnőtt társaikat, biztosítva azok energiaszükségletét a kolónia építése során. A nyár folyamán a kolónia dinamikusan nő: a fészek egyre több papírréteggel és léppel bővül, a dolgozók száma pedig folyamatosan emelkedik. Tavasszal csupán néhány tucat, nyár végére akár több ezer darázs is élhet egy nagyobb kolóniában. A fészek anyaga mindig papírszerű: a darazsak változatos, korhadó faanyagot rágnak péppé, és vékony rétegekben építik fel belőle a sejtes szerkezetű fészekbölcsőket és a védőburkot. A fészkek helye fajtól függően különböző lehet – egyesek talaj alatti üregeket (például elhagyott rágcsálójáratot) használnak, mások épületek üregeiben, padlásokon vagy védett ereszek alatt építkeznek, megint mások szabadon lógó fészkeket alakítanak ki bokrok ágai között. A lényeg, hogy a hely védett és nyugodt legyen, mivel a darazsak szeretik az olyan rejtekhelyeket, ahol zavartalanul építkezhetnek és nevelhetik az utódaikat.

A nyár vége és az őszi összeomlás: Kora ősszel a kolónia eléri maximális méretét, és a királynő új királynőnek szánt nőstényeket, valamint hímeket (heréket) is nevel az utolsó fiasításból. Miután ezek a szaporodó egyedek kirepülnek a fészekből párosodás céljából, a régi királynő szerepe lezárul – petézése leáll, és élete végéhez közeledik. A dolgozók viselkedése ilyenkor jelentősen megváltozik: mivel már nincsenek lárvák, amelyeket etethetnének (és amelyek cserébe cukros táplálékot adnának nekik), a dolgozó darazsak külső cukorforrásokat keresnek. Ilyenkor vonzódnak a túlérett, erjedő gyümölcsökhöz, illetve az emberek által kínált édességekhez (például üdítőitalokhoz, lekváros ételekhez) – az erjedt gyümölcs alkoholtartalma miatt gyakran szó szerint lerészegednek, ezért kiszámíthatatlanabbul viselkednek a szokásosnál. Ugyanebben az időszakban a kolóniában fellazul a rend: a dolgozók már nem gondoznak utódokat, és sokkal ingerlékenyebbé, agresszívebbé válnak a fészek védelmében, különösen a külső behatásokkal szemben. A nyár végén, ősz elején gyakori tapasztalat, hogy a darazsak ok nélkül támadékonyabbnak tűnnek – ennek hátterében a kolónián belüli feszültség és az utolsó nemzedékek védelmezése áll. Ősszel az eredeti királynő elpusztul, és a dolgozók többsége is elhullik a hideg, illetve a táplálékhiány miatt. Mire az első fagyok beköszöntenek, a kolónia gyakorlatilag összeomlik: az új királynők ekkorra már párosodtak, és védett búvóhelyet keresve telelni vonulnak, a fészekben maradó összes többi darázs (dolgozók, hímek, régi királynő) elpusztul. A következő tavaszt így csak az ősszel megtermékenyült fiatal királynők élik meg, és velük indul újra a ciklus a régi fészek elhagyásával. Érdekesség, hogy a régi darázsfészkeket a darazsak nem használják újra a következő évben – minden szezonban új fészket építenek a királynők. A kedvező fészekhelyeket azonban (pl. egy kényelmes padlászugot) évről évre újabb kolóniák találhatnak meg.

A darázsfészek felépítése és a lárvák nevelése

A darazsak fészke a papírmaséhez hasonló anyagból épül, melyet a darazsak maguk állítanak elő rágott farost és nyál keverékéből. A királynő egy apró kezdeti fészket hoz létre, majd a dolgozók folyamatosan bővítik azt: koncentrikus rétegekben burkot építenek a lépek köré, és egyre több sejtből álló, több emeletes "lépvárosokat" alakítanak ki a burkon belül. A fészek belsejében hatszögletű sejtek ezrei sorakozhatnak (egy nagyobb darázsfészekben akár 5–10 ezer sejt is lehet), ezekben fejlődnek a petéből kikelő lárvák. A dolgozók folyamatosan ellátják a lárvákat rovarok húsából rágott péppel, cserébe a lárvák által kiválasztott cukros folyadék szolgál a dolgozók számára táplálékul. Amikor a lárva kifejlődött, saját testnedveiből finom selyemmel bábozza be magát a sejtben, és bebábozódik. A dolgozók eközben folyamatosan tisztán tartják a fészket: eltávolítják az elpusztult egyedeket, a hulladékot, és javítják a fészek sérüléseit. A kikelő fiatal darazsak pár nap alatt megkeményednek és munkába állnak a kolóniában.

A darázskolónia életének sajátos ritmusa van: tavasztól őszig építkezéssel, szaporodással és gyarapodással telik az idő, míg az őszi hónapokban a kolónia felkészül a megszűnésre. Az új királynők elhagyják a fészket és menedéket keresnek a télre, a megmaradt kolóniatagok pedig szétszélednek vagy elpusztulnak, ahogy a hőmérséklet csökken. Ez a szezonális életciklus jellemző a mérsékelt övi társas darazsakra: hazánkban a darázsfészek egynyári, azaz minden tavasszal új kolónia alakul. Ezzel szemben a mézelő méhek kolóniái áttelelnek – a darazsak és a méhek életmódja közti különbségre fontos rámutatni. A darazsak ökológiai szerepe is jelentős: mivel a dolgozók rengeteg rovart (például legyeket, hernyókat, pókokat) fognak be a lárvák etetéséhez, a darázskolónia lényegében biológiai rovarirtóként működik nyáron. Bár a darázscsípés az ember számára fájdalmas és veszélyes is lehet (főként allergia esetén), maguk a darazsak nem "rosszindulatúak": nem támadnak ok nélkül. Többnyire akkor csípnek, ha a fészküket fenyegetve érzik, vagy ha hirtelen provokáció éri őket (például rájuk taposunk vagy lecsapjuk őket). Összességében a társas darazsak élete egy rövid, de rendkívül szervezett ciklus, amelyben a kolónia minden tagja – a királynőtől a legutolsó dolgozóig – egy közös célért, a faj fenntartásáért tevékenykedik.